Star Wars Mánia
Star Wars Mánia

●Menü●

 

●Extrák●

 

●Hülyeség●

 

●Adatbank●

 
Régi Közt. (Klónok)
Régi Közt. (Klónok) : Csatahajók

Csatahajók


Csatahajók

Acclamator osztályú csillagromvoló
Venator osztályú csillagromboló


Acclamator osztályú csillagromboló

  • Hossz: 752 m
  • Gyártó: Rothana Heavy Engineering
  • Fegyverzet: 12 turbólézer lövegtorony, 24 lézerágyú, 4 torpedóvető cső

Alkonyodott. A haldokló nap sápadt narancs fénye már nem bántotta a szemét. Hosszan nézte, ahogy az lassan, de biztosan eltűnik a nyugati hangárok lapos tömbjein túl nyútózó csipkés horizont mögött. Kicsit feszült volt. Bár ő ezt nem tudta, hisz nem ismerte a gyomrában gombócot keltő, hosszú várakozás szülte kellemetlen érzés nevét, ennek ellenére mégis feszült volt. Pedig erre nem tanították soha. Nem tudta azt sem, hogy a többiek most mit gondolhatnak minderről. Nem tudta, és mert parancsot nem kapott meg sem kérdezhette. Néha úgy érezte, hogy valahol valaki nagyon elszúrhatott valamit, mert a programnevelés során az agyába ültetett érzelemblokkoló viselkedésmodul nem rögzült rendesen. Mert most legszívesebben elordította volna magát. De nem tehette. A Köztársaság katonája volt.

A keletre húzódó magas hegyek felett átúszó sötét fellegeket azonban nem kötötte semmilyen parancs. Nem bírták tovább. Megvillant az ég és a fennsíkon elterülő leszállópálya feszült csendjét iszonyú mennydörgés törte ketté. A hosszú utazástól megfáradt nehéz felhők leereszkedtek és lassan elkezdett esni az eső. A kövér cseppek a starthelyek betonjára hullva a reflektorok fényét ezer apró csillámló szikrává változtatva szórták szét. Meredten nézte, ahogy az egyre sűrűbben szakadó eső kis patakokba gyűlve folyik le a kint ácsorgó ezred katonáinak fehér páncélján, ám azok meg sem rezzentek. A mandalor testpáncél hermetikus szigetelése nem engedte be a vizet.

A placcon dekkoló gigantikus köztársasági hadihajó teste azonban tökéletesen száraz volt. A szürke páncéllemezek töltése minden páncélszigetelésnél jobban tette a dolgát. Furcsa volt látni, hogy bár az eső szakadt, mintha dézsából öntötték volna a sötét testből kiálló szenzordómokon és a vastag ágyúcsöveken nem csillogott a víz. Azokon nem látszott semmi. A nyugodtan pihenő hadihajón még nem érződött a gyomrában gombócot keltő feszültség. ám tudta, hogy már csak percek kérdése. Akkor majd lenyílnak a futballpályányi beszállórámpák, és nekik menniük kell. A tizenhatezer klón katonát elnyeli majd a hajó feneketlen gyomra, hogy fényévekkel odébb; beteljesítve sorsukat meghaljanak, a Köztársaságért.

Történelem

Tíz évvel ezelőtt egy titokzatos Jedi lovag, bizonyos Sifo-Dyas hatalmas hadsereg létrehozásával bízta meg a Galaxis első számú klóngyárát, a kaminói Industrial Human Forces Laboratory-t. Azonban a Köztársaság megrendelésére készülő hadsereg legyen bármily hatalmas létszámú is, önmagában nem sokat ér. Hogy valóban félelmetes stratégiai erővel bíró és legyőzhetetlen armadává válhasson, hatékony, modern fegyverekre van szüksége.

Ezt jól tudta Sifo-Dyas is; vagy bárhogy is hívták az évtized homályába veszett titokzatos küldöttet, de tisztában volt azzal is, hogy e feladattal már nem a briliáns kaminói genetikusokat kell megbíznia. A katonai felszerelések százezreinek, a hadihajók és szállító eszközök egész armadájának sorozatgyártásához, a pacifista Köztársaságnak ezúttal egy fegyvergyárra, annak hatalmas hadipari potenciáljára volt szüksége. A Köztársasági Haderők számára készülő nagy hatótávolságú fegyveres csapatszállító hajók, légköri csatahajók és szárazföldi, nehézfegyverzetű szállító járművek kifejlesztésére ezért egy rothanai hajógyárat kértek fel. érdekes, hogy a titokzatos megbízó(k) egy ilyen nagy volumenű, komoly munkával miért pont ezt a viszonylag fiatal, nem túl nagy tapasztalatokkal bíró, a Galaxis nehézipari palettáján eleddig ismeretlen hadipari céget, a Rothana Heavy Engineering-et (RHE) bízták meg. ám a rohthanai hajógyárnak jó ajánlólevele volt. Olyan patinás ősök árnyékában született, mint a híres Kuat Drive Yards (KDY). Ha tudjuk, hogy az RHE valójában a KDY leányvállalata, minden további kérdés felesleges.

Az RHE története mintegy két évtizeddel ezelőtt kezdődött. Történt, hogy a nagyhatalmú Kereskedelmi Szövetség (KSZ) soros elnöki pozíciója a Neimoidiai ipartestület kezébe került. Az új vezetőség elégedetlen volt a KSZ addigi nyereségével. A kapzsi és hatalomvágyó testület tagjai minden eddiginél nagyobb profit betakarítására vágytak, és hódító terveket dédelgettek. Ehhez azonban hadihajókra volt szükségük. Hatalmas csillaghajóik felfegyverzésével a legjobb hajógyárat bízták meg. Pár hónap leforgása alatt a KDY dokkjaiban a neimoidai teherhajók félelmetes fegyverré váltak és ezzel a Kereskedelmi Szövetség hódító hadjárata végre kezdetét vehette. új hadihajóik tesztelésére, hatalomvágytól elborult kocsonyás agyukban ördögi terv született. Fizetés helyett támadást indítottak a kuati hajógyár ellen. Bár a hadüzenet nélküli támadás csak kisebb károkat okozott, az ipari óriás központjának bombázásában a cég igazgatótanácsának tagjai életüket vesztették. A KDY válasza nem váratott sokáig magára. A neimoidai zsarnokok nagy árat fizettek galád tettükért. A Kuat által felbérelt kis létszámú katonai egységek rövid idő alatt súlyos károkat okoztak a Kereskedelmi Szövetség új flottájában. Hát ezt jól megszívták. Lángoló anyahajóik fénye egy pillanatra talán még a sötét agyukban is világot gyújtott. Talán, de a pillanat gyorsan elmúlt. Csapás csapást követett, ám rövid adok-kapok után a háborúskodásnak hirtelen vége szakadt.

A kuati hajógyár minden kapcsolatot megszakított a neimoidai szervezettel és a továbbiakban deklaráltan függetlenítette magát valamennyi szövetségi testülettől. Túl ezen, szervezeti felépítését is gyökeresen átalakította. Az addigi hatalmas központi telephelyet felszámolta és több kisebb gyáregységet hozott létre. Ezek közül néhányat teljesen titokban, az egyiket éppen Rothana barátságtalan világán.

Az átalakulást követő első években a KDY és leányvállalatai teljes mellszélességgel kapcsolódtak be a Galaxis napról-napra erősödő hadipari vérkeringésébe. Bár függetlenségi nyilatkozatuk minden kapcsolatot megszakított az ipari és kereskedelmi szervezetekkel a Köztársaság titkos megrendeléseit balgaság lett volna elutasítani. A Jedik; Supreme Chancellery-vel karöltve kifejlesztett, Delta-7-es csillagvadásza csak egy hosszú út első állomása volt.

Tervezés

Amikor a rothanai direkció parancsot kapott a Köztársasági Haderők gigantikus flottájának megépítésére az RHE mérnökei döbbenetükben hirtelen azt sem tudták, hogy sírjanak vagy nevessenek. A feladat súlyát a gyár minden egyes alkalmazottja átérezte, és jól sejtették, hogy ezen a megrendelésen cégük további sorsa áll vagy bukik majd. Bár a tervezési és építési munkák az RHE égisze alatt zajlottak, a projekt valójában a KDY fővállalkozásában futott. Nem is csoda, hisz e hatalmas feladatot a részvállalatok egyike sem lett volna képes teljes egészében megfinanszírozni. A legnagyobb fejtörést egyértelműen a gigászi fegyveres, csapatszállító hajók megvalósítása jelentette.

A megrendelő akarata mintegy kétszázezer katona és nagymennyiségű hadianyag szállítására alkalmas, nehézfegyverzetű páncélozott, alapvetően csillagközi ám légköri manőverezésre is képes hajót körvonalazott. A rothanai hajógyár a tervezés során igyekezett a megrendelő minden igényét kielégíteni és ez bizony sok álmatlan éjszakát hozott a mérnökcsapatnak. Tisztán látszott, hogy ezúttal egy méretében és feladatkörében egyedülálló hajóosztály jön létre, melyhez fogható mérnöki teljesítmény még kevés született. A problémák gyökerét nem is annyira a méret jelentette; hiszen a történelem során készültek már ennél nagyobb csillaghajók is, hanem a légköri feladatkörnek való megfeleltetés.

Már a névadás is sok vitát hozott. Egyesek, megjelenéséhez passzoló dicső névvel kívánták felruházni az ú hadihajót, míg mások; talán félve egyes, grandiózus terveiket netán rossz szemmel néző kicsinyes isteneik haragjától, szerénységre intettek. Kisebb huzavona után azonban sikerült megegyezésre jutni. Az első hajó és így méretosztálya a keresztségben az Acclamator nevet kapta. Azonban ez nem oldotta meg az olyan jellegű problémákat, mint a hatalmas tömegű test precíz légköri manőverezése és egyáltalán levegőben tartása.

Vázszerkezet

Feladatkörét tekintve a tervezett hajó elsődleges feladatát a Köztársaság fegyveres erőinek telepítésében határozták meg. Olyan hajót kellett építeni, amely bizonyos tűréshatáron belül, bármilyen gravitációs viszonyokkal rendelkező bolygó légkörében képes végrehajtani a feladatát. Ez olyan követelményeket támasztott a gigászi transzport vázszerkezetével szemben, mely a tervezés során rengeteg kérdést vetett fel.

Az első problémát a megfelelő anyagválasztás jelentette. Az addig alkalmazott acél és alumínium anyagok viszonylag alacsony szilárdsági mutatóik miatt elégtelennek bizonyultak. Hosszúra nyúlt kísérletezések után végül sikerült egy olyan nagyszilárdságú acélötvözetet előállítani, amelyből; a húzópróbák eredményei alapján a követelményeknek megfelelő tartószerkezetet lehetett építeni. ám a problémák ezzel még korántsem oldódtak meg. A régi, jól bevált hegesztő fejek és vágópengék nem bírták az új ötvözetet. Ezért a tényleges építés előtti első lépésként, egy direkt erre a CRM008-as jelzésű anyagra optimalizált szerszámparkot kellett kifejleszteni. A szerszámok kompatibilitásának hiánya a további munkafolyamatokban is sok gondot okozott. ám ezt is, mint oly sok más problémát végül sikerült megoldani.

Normális körülmények között egy ilyen méretosztályú hajó építését csakis a világűrben lehet kivitelezni. így történt ez az Acclamatorok esetében is. A rothanai hajóépítők azonban nem készítettek egy speciálisan erre a projektre méretezett komplett üzemet, hanem olyan instant szárazdokk elemeket építettek, melyeket aztán a világűrben gyorsan és egyszerűen össze lehetett állítani. Ez egyrészt roppant költségkímélő megoldás volt, másrészt pedig hozzájárult ahhoz, hogy a projektet; az anyagválasztás és a szerszámpark aktualizálásával elhúzott idő miatt végül biztosan a kitűzött határidőn belül teljesíthessék.

Miután sikerült megoldani az anyagszerkezeti problémákat és Rothana körüli pályára állították a dokkokat, minden készen állt, hogy a tervezők rajzálmai végre valós testet öltsenek. Ekkor még csak néhányan sejtették, hogy Galaxis ezer éve fennálló politikai-gazdasági rendszere hatalmas változás előtt áll. Ők azt is tudták, hogy a most világra készülődő hadihajó már ennek az eljövendő ú korszaknak a küldötte. Az ú csillaghajók határozottan húzott, merész vonalaiban még egyértelműen felfedezhetőek a régi világ dicsőséges kézműipari hagyományai, ám az ék alakú hajótest fedetlen, szögletes szerkezeti elemei már előrevetítik a jövő hajóépítőinek útját is.

Raktér

Végül bármekkorára is dagadt a rajzasztalról lekerült szerkezet és akármennyi ágyút és torpedóvetőt is terveztek rászerelni, az Acclamator lényegét tekintve mégis csak egy teherhajó maradt. Hatalmas és szúrós, ám mégis csak teherhajó. Ezért a tervezés legfontosabb lépése a hatalmas raktér kialakítása volt.

Az ék alakú szerkezet belsejét tulajdonképpen teljes egészében ez a belső dokk tölti ki. Hosszú számolgatás után ezt a teret végül két fő egységre osztották. Az egyiket úgy kellett kialakítani, hogy abban 16000 teljes fegyverzettel ellátott katona elhelyezésére nyíljon lehetőség. A csak ülőhelyekkel felszerelt többszintes csarnok minden egyéb kényelmi szolgáltatást nélkülöz. A Köztársasági csatahajó e szektorában nincsenek sem szálláshelyek sem vizesblokkok. A maximum pár órás utazással eltöltött idő miatt a kaminói tenyésztésű, minden hibás gént nélkülöző katonáknak erre semmi szükségük. A raktér másik felét a haderők technikai századai számára alakították ki. Ebben a hatalmas térben 320 robogó, 80 légköri csatahajó, 48 AT-TE lépegető és 36 SPHA-T önjáró löveg együttes szállítása lehetséges. Ennek a hatalmas mennyiségű technikai felszerelésnek természetesen a személyzetével együtt kell utaznia, akik az utazás egészét járműveikben ülve várják végig.

Az élőerő és a technikai századok berakodása hatalmas, hidraulikus teleszkópokkal mozgatott beszállórámpákon át történik. Ezek a rámpák a hadihajó hasából nyílnak. Nagy kihívást jelentett a rámpák kialakítása során a megfelelő anyagválasztás. A futballpályányi lemezek a be- és kirakodás során hatalmas terhelésnek vannak kitéve, ezért nem volt mindegy, hogy milyen szilárdsági tényezővel bírnak. ám a vázszerkezettel szemben támasztott kihívások megoldása erre a kérdésre is választ adott. A rámpákat a főtartóknál alkalmazott 008-as ötvözetből készítették, de ebből az anyagból szerelték a leszálló talpakat is.

Ezeknek a hatalmas támasztóelemeknek a megtervezése; mind a hajó oly sok részegysége szintén roppant problémás volt. Fő feladata a szerkezet 138000 tonnás súlyának megtartása. Teljesen egyértelmű, hogy egy ekkora súlyú tömeg, még ha teljes felületével is fekszik fel, komoly terhelést jelent bármilyen leszállópályának. A fejlesztési költségek kordában tartása és a határidő szorítása miatt az extrakönnyű, sok ponton megosztott tömegtartó leszállórendszer kialakítását elvetették. A legjobb megoldást; számolva az üzemeltetési költségek enyhe emelkedésével a repulzorok dokkolási működtetése jelentette. Vagyis a leszállást követően a hajónak és rakományának tömegét a talpak, a tartalékjáraton üzemeltetett repulzorokkal együtt tartják meg. Ennek ellenére a leszállótalpakat; természetesen a maximális szilárdsági követelmények kielégítése mellett, így is a lehető legkönnyebbre tervezték.

Vezérlés

A raktér számára kialakított szekciókon túl a hajó legfontosabb területe az irányítótorony és a szolgálati posztok. Az Acclamator, teljes tömegéhez képest viszonylag kicsi, ám még így is mintegy 100m hosszú, lapított henger alakú parancsnoki kapszulája egy viszonylag vékony, ám közel 120m magas ék alakú konzolon ül. Az irányítótorony tartókonzolja a liftaknákon túl a sugárpajzs tat oldali vetítő fejeit és a navigációs szenzorokat is tartalmazza. A parancsnoki kapszula a hajó stratégiai központja. Itt helyezték el az irányító, a felderítő és a fegyverrendszerek idegközpontjait, de a torony poszt a parancsnok és az első tiszt kabinjait is magában foglalja. A torony ad helyet az elsődleges harcászati felderítő berendezéseknek is, melyek kiegészítő elemeit az orr részbe integrálták. A vezérlő váltószemélyzetének és a hajó legénységének kabinjait valamint a pihenő helyiségeket a híd tartószerkezete alatt helyezték el. érdekes, hogy a tizenhatezres szállítókapacitással szemben a személyzet létszáma elenyésző. A rutinküldetések során a hajón szolgálatot teljesítők összlétszáma csupán 578 fő.

Reaktor, hajtóművek

A kommunális helyiségek szekciója alatt, mélyen a kérges, szürke páncéllemezek ölelésében dobog a hadihajó szíve. A Hoersch-Kessel művek T12-es II. szériás hatalmas fúziós reaktora méretétől eltekintve semmiben sem tér el a kor más, csillaghajókban alkalmazott erőműveitől. A később rendszerbeállított romboló osztályú hajók szolarizációs reaktorainak alapját adó technológia ekkor még csak a tervezőasztalon létezett. Más hajókkal szemben azonban a Köztársaság transzportjai két reaktorral üzemelnek. Erre azért volt szükség, hogy az egyik berendezés meghibásodása esetén a gépezet nehogy egy béna, technokrata szoborrá dermedjen. Nem is beszélve légköri meghibásodás esetén a repulzorok leállása okozta katasztrófáról. A gömb alakú szigetelő és páncélburkolat belsejében ezért két egymástól független reaktor működik. Normál üzemben a baloldali reaktor feladata a hajtóművek, míg jobboldali párjának az elektromos, a fegyver és a repulzor kisegítő rendszerek üzemeltetése. Vészleállás esetén a működő reaktor a rendszerek átcsatolásával automatikusan felveszi kiesett társa szerepét. A megosztás miatt a megmaradt reaktor ilyenkor persze csupán csak az eredeti teljesítmény tört részével képes üzemelni.

Már a tervezés korai szakaszában is egyértelmű volt, hogy bár a hajók vázszerkezetének felépítését és a végső készre szerelést Rothanán végzik, az egyes szerkezeti elemeket mégis a KDY más és más gyáraiban készítik majd. így volt ez a meghajtórendszer és a repulzorok esetében. Az Acclamatorok hajtóművei a Hoersch-Kessel mérnökeinek vezetésével a KDY meghajtástechnológiai laboratóriumában készültek. Az RX sorozatú fúziós ion turbinák azon túl, hogy minden körülmények között mozgásban tartják a hajó hatalmas tehetetlenségű testét, semmi extrát nem nyújtanak. Inkább erős és megbízható, semmint gyors motorok ezek. A kettő darab RX7-es főhajtóművet, hogy az ne befolyásolja a raktér méretét, csak félig tolták a hajó testébe. A főtartó gerendákat a törzsön túlhúzták és a hajtóműgondolákat az így kialakult vaskos farok elemre függesztették fel. A manőverezést szolgáló kisegítő hajtóművek elhelyezése már nem okozott ekkora gondot, azokat szinte teljesen a törzsbe integrálták. A tolósugár irányvezérlését a kiömlőkre épített tolóerő-vezérlő zsalukkal oldották meg. Ez a kor technikai színvonalának megfelelően került kialakításra. A sokkal hatékonyabb manőverezést biztosító elektromágneses vezérlőgyűrűket akkor még nem találták fel. Az irányítás finomítására természetesen a hajó több pontján vezérlőfúvókákat helyeztek el. A szerkezet 0.25-ös fény feletti sebessége teljesen átlagosnak mondható. A hipertérgenerátor minden szélsőségtől mentesen, egyszerű és megbízható napszámosként teszi a dolgát.

Repulzorok

A projekt kezdetén bennfentes körökben egyhangú véleményként fogalmazódott meg, hogy ennek a hajónak a sikere a beépítésre kerülő repulzorokon áll vagy bukik majd. De vajon miért volt ezeknek a lebegtető egységeknek a kialakítása a tervezés sarokpontja?

A válasz egyszerű. Az Acclamator a Köztársasági Haderők fegyveres csapatszállító hajója. Legfontosabb feladata a hadsereg élőerőinek és technikai századainak bevetési területre juttatása. A lehető leggyorsabban, minimális veszteségekkel, minden körülmények között. Olyan hajót kellett építeni, ami mind a bolygók gravitációs légkörében, mind a világűr vákuumában biztonságos manőverezésre képes. Ilyen méretű légköri repülésre alkalmas szerkezet azonban még soha sem készült. Az űrhajók légköri mozgását az antigravitációs lebegtető egységek más néven: a repulzorok teszik lehetővé. Ezek a szerkezetek emelik fel a platformokról az űrbe induló gépeket, így váltva ki a fúziós hajtóművek sok problémával járó (magas sugárterhelés) földközeli üzemét. A sugárzás elkerülésén túl ez a gyakorlat a jelentékeny hajtóanyag megtakarítás miatt, csökkenti az üzemeltetés költségeit is. A pár tíz tonnás vadászgépek és a csak valamivel nagyobb teherhajók valamint légköri repulziós járművek antigravitorral való felszerelése eddig semmi problémát nem jelentett. Egy csaknem kétszázezer tonnás szerkezet lebegtetése azonban nem olyan egyszerű feladat. Eddig általában gépenként egy darab repulzort építettek be, teljesítményét egy ún. röptömeg arányszám segítségével meghatározva. Ez a szám nagyjából a tolóerő és a maximális tömeg számított hányadosa. Ha az Acclamator esetében is így tervezték volna a repulzort, akkor egy kb. 120 tonnás szerkezet beépítését kellett volna megoldani.

Erről szó se lehetett. Egy teljesen új repulzort kellett kifejleszteni. A KDY egyik fejlesztőgárdája; a Köztársaság megrendelésétől függetlenül már hosszú ideje dolgozott a repulziós generátorok miniatűrizálásának problémáján. Az eddigi berendezések vákuumcellás elektrongyorsítói által generált antigravitációs erőtér csak a kis méretű szerkezetek lebegtetésére volt alkalmas. Akkoriban a könnyebb légköri hajókban és a vadászgépek többségében is ilyeneket használtak. Az igazán nagyméretű tárgyak légköri mozgatására csak a szupravezető technológián alapuló generátor alkalmas. Ez már több ezer tonnás tárgyak felemelésére is képes erős antigravitációs teret tud létrehozni. ám az ilyen repulzorok a nagyméretű és költséges hűtőberendezések miatt drága, bazinagy szerkentyűk voltak. Az áttörést egy forradalmi jelentőségű találmány: a hőmérséklet-független szupravezető tekercs megalkotása jelentette. Ez szükségtelenné tette a hatalmas és drága hűtőberendezések felszerelését. Az új repulzor így amellett, hogy viszonylag könnyű, kompakt egységgé vált mégis nagy tömegű tárgyak lebegtetésére is alkalmas volt. Az Acclamator, röptömeg arányszámának meghatározása után 10 darab ilyen antigravitációs generátort kapott. Ezekből hatot a törzs alsó részén a hosszanti főtartóra függesztve szereltek be, míg kettőt-kettőt a jobb- és baloldalon rögzítettek.

Fegyverzet, tűzvezérlés

Bár a monstre szerkezet elsődleges feladataként a Köztársaság fegyveres erőinek célba juttatását határozták meg, mégis hadihajóként anyakönyvezték. Ennek megfelelően kellet a fedélzeti fegyverzetéről is dönteni. Az önvédelmi és támadó fegyverzet gerincét 12 darab négycsövű turbólézer üteg adja. Lehet, hogy az Acclamator egyes rendszerei (reaktor, hajtóművek) nem képviselik a technológia csúcsát, ám a fegyverzete mindenképpen túlhaladja korát. A modern és hatékony önvédelmi fegyverzet kialakítására már csak azért is szükség volt, mert ezek a hajók nem hordoznak, az önvédelmi feladatokat is ellátni képes vadászgépeket. A K19-es ágyútornyok nagy részét a törzs felső részén, annak hossztengelyében osztották el. Itt 8 db üteg kapott helyet. A maradék négyből egyet a „farokban” hármat pedig a hajó hasában szereltek fel. Ezek az ágyúk alaphelyzetben belső aknáik védelmében pihennek, amiből harci helyzetben egy forgódob tekeri ki azokat. Ilyen ágyúkkal fegyverezték fel annakidején a neimoidai teherhajókat is.

A harcászati felderítő és tűzvezérlő rendszerek a KDY saját fejlesztésű műszerei. Ezek a féltve őrzött, friss technológiákon alapuló szenzorok és az azokat működtető szoftverek teszik a Köztársasági hadihajót igazán hatékony fegyverré. A turbólézer ütegek mindegyike saját célkövető lokátorral rendelkezik. Bár alapvetően önvezérlők, adott harci helyzetben működésük összehangolható. Talán mondani sem kell, hogy a Kereskedelmi Szövetség csupán hasonló, ám ilyen intelligens vezérlőrendszer nélküli ágyúkat kapott. A harcászati navigációs és tűzvezérlő szenzorokat a parancsnoki toronyban és a hajó orrában helyezték el. Az ellenséges tűzirányító lokátorok zavarására alkalmas REH eszközök sugárzóit szintén a toronyba szerelték. A rádióelektronikai hadviselés eme kezdetleges eszközeinek alkalmazása eddig még nem fordult elő egy ilyen méretosztályú hajón. A nagy erejű turbólézereken kívül, a hajó egész testén szétszórva még 24 hagyományos lézerágyút is felszereltek. Ezeket tüzérek kezelik.

A tervezők komolyan vették a megrendelő erős, önmagát minden körülmények között biztosítani képest hadihajót körvonalazó igényét, ezért a sugárfegyverek mellett még egy komplett, négy vetőcsővel szerelt rakéta üteg is helyet kapott a hajón. Ennek posztját az orrban alakították ki. A központi vezérléstől független tüzérség önvezérlő és irányított rakéták, valamint hagyományos protontorpedók indítására is alkalmas. Az Acclamator passzív védelméről a vastag páncélborítás és egy hatékony sugárpajzs gondoskodik. Az elhárító mező vetítőfejeit úgy osztották el, hogy azok a pajzsgenerátor energiáját a leghatékonyabban szórják szét. így sikerült egy még a saját tűzerejével megegyező támadás ellen is jó védelmet adó részecskepajzsot létrehozni.

És a hetedik napon

Az RHE Acclamator tervezete mérföldkövet jelentett a katonai hajógyártás történetében. A Köztársaság ú csillaghajói hosszú időre utat mutattak a jövő hajótervezőinek. A nagyszilárdságú acélötvözetek, a forradalmi repulziós emelők és a fejlett fegyverrendszerek kifejlesztése nemcsak a katonai, de a kereskedelmi és a polgári repülés fejlődését is jól szolgálta.

A Geonosis légkörébe leereszkedő Köztársasági hadihajók a felszín sárga porán kívül a Galaxist is felverték ezeréves mély álmából. A háború a hadi és nehézipar rég nem látott virágzását hozta. A vezető hajóépítő műhelyek sorra kapcsolódtak be a Köztársaság katonai megrendeléseibe. A rothanai projektek nyomában új típusú hadihajók és fegyverrendszerek százai születtek. A Klón háborúk azonban csak a kezdet volt. A kezdete egy formálódó sötét valaminek, ami nem csak új fegyvereket, de új eszméket is szült.

Egyszerű keresztes hadjáratnak indult. Hadjáratnak a káosz és a megosztás ellen, a demokrácia nevében. Aztán úgy történt, hogy a Köztársaság egysége felett bőszen őrködő isteneket végül saját kardjukkal szúrták hátba. Az egykor alaktalan sötét valami lassan formát öltött és megmutatta magát. általa más lett a világ. A földeken, ahol tegnap a demokrácia nevében Köztársasági csatahajók vágtak rendet a Szeparatisták soraiba, ma már Birodalmi csillagrombolók árnyékában rettegő rabszolgák aratnak.

Venator osztályú csillagromboló

Epizódszerep: III. rész

Hossza: 1137 méter
Fegyverzet: 2 közepes dupla turbólézer, 8 nehéz turbólézer, 52 lézer üteg, 4 porton torpedó vető, 6 vonósugár
Gyártó: Kuat Drive Yards

A geonosisi csata után a köztársaságiak rájöttek, hogy szükségük van egy nagyobb, és gyorsabb hajóra, amely túlszárnyalja az Acclamator képességeit. A Köztársaság ezzel a feladattal a Kuat Drive-ot bízta meg, akiknek mérnökei nem sokkal később előálltak ezzel a hadihajóval.
Ez a hatalmas csatahajó, tagadhatatlanul a birodalmi csillagromboló elődje. Hatalmas hangárjába a következő űrhajók férnek el:

-192 V-szárnyú csillagvadász

-192 Jedi elfogó vadászgép

-36 ARC-170-es csillagvadász

-40 LAAT gunship

Hatalmas mérete miatt rengeteg fegyverrel szerelték fel, köztük turbólézerekkel és vonósugarakkal. Megjelenésekor gyorsan söpörte el a szeparatista erőket.

Az űrhajók mellett szárazföldi egységeket is szállít. Bár a hajó nagyobb, mégis kisebb raktérrel szerelték fel, mint az Acclamatort. Raktere helyt ad 7600 klón katonának, 6 klón turbó tanknak, 25 AT-TE-nek, 40 AT-RT-nek, 200 robogónak (speeder bike), 10 AT-AP-nak. Továbbá ezknek a járműveknek a pilótái, legénységei a járművekkel együtt utaznak. Legtöbb lézerágyúját a hajó oldalaira helyezték, ami azt is bizonyítja, hogy bármennyi katona is fér el benne, akkor is csatahajónak tervezték. A hidat a hajó tetején lévő két különálló torony adja, és kb. 200 katona szolgál rajta. Az egyikből a hajó mozgását, a másikból a fegyverrendszert irányítják. Ez nem igazán volt jó a hajónak, mert bár volt rádió összeköttetés a két híd között, gyakran nem tudták összehangolni a hajó mozgását, ami jó néhány Venator elvesztéséhez vezetett. Ezt a későbbi gyártmányoknál meg akarták akadályozni, úgy hogy a hidat egybeépítik, de erre már nem kerülhetett sor, mert időközben vége lett a háborúnak, és ezt a típust kivonták a forgalomból. Könnyedén ereszkedik le a földre (ha talál helyet ahova leszállhat).

6 hajtóművel rendelkezik, de ezekből kettőt tartaléknak használ. Az akkor leggyorsabb hiperhajtóművel szerelték fel, ami még a leggyorsabb szeparatista hajókat is utólérte. Főreaktora a híd, és a hajtómű között helyezkedik el (mint a legtöbb hajónak). Pajzsgenerátora a hajó belsejében helyezkedik el, így csak akkor kapcsol ki, ha sokszor lőnek rá, amit könyű elérni, ha akár csak néhány vadászgéppel mennek neki. Páncélzata jó erős, így csak ritkán jut át rajta lövedék. A legtöbb hajóval ellentétben, a hajó oldalán lévő lézerágyúk nem lógnak ki a hajó testből, hanem a hajón belül helyezkednek el, és csak néhány egyszerű vasrúd tartja őket. A kezelőiket az űrtől egy gyenge energiapajzs védi meg, ami csak a levegőt hagyja bent, tehát bárki kinyúlhat rajta az űrbe.  
Színe a legtöbb helyen világos, de a hajó közepén barna, a két szélén pedig csíkozottan barna. A Venator neve a latin nyelvből ered, jelentése vadász.

Ha az óriási hangár ajtók kinyitódtak akkor látszik a fél kilóméter hosszú hangár. Ez az óriási ajtó azért volt jó mert így egyszerre tudott több száz csillagvadászt elindítani. Viszont a lassú nyitási- és zárási idő miatt a hangár lett a hajó gyengepontja. Ezen az erős pajzs sem segített. Ezt a hibát figyelembe vették a későbbi csillagrombolók tervezésekor, mint a Birodalmi-osztályú csillagromboló tervezésekor. A SPHA turbólézer felszerelése volt erre a problémára a válasz.

 

●Padawanoknak●

Kezdőlapnak!

Kedvencekhez!

 

●Galaktikus Idő●

 

●Galaktikus Naptár●

2023. Május
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 

●Birodalom népessége●

Indulás: 2005-04-27
 

●Lépj be Jedi●

Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

●Szavazás●

Tetszik-e az a hatalmas logó az oldal tetején, amin az oldal neve van?

Igen, persze
Igen, jó
Nekem 8
Nem, lassítja a gépemet
Nem, tök ronda
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
 
Zene
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77